Az INFOWARE Zrt. a Széchenyi 2020 keretében támogatott VEKOP-1.3.1-16-2016-00105 számú, Az Infoware Zrt piaci megjelenési projektjének keretében sikeresen részt vett a CIGRE 2018 kiállításon.
A pályázat keretében az INFOWARE Zrt. új, angol és magyar nyelvű honlapot fejlesztett és brossúrákat készített, piackutatást végzett, hordozható standot szerzett be.
Ezen előkészítő tevékenységek sikeres teljesítése kiváló alkalmat és lehetőséget nyújtott az INFOWARE számára a CIGRE 2018 Technikai kiállításon való eredményes és szakmailag felkészült megjelenésre.
A 6 napig tartó, augusztus végén megrendezésre kerülő CIGRE 2018 kiállításon összesen 290 kiállító és 5000 látogató vett részt, az esemény ideje alatt szakmai konferenciák és előadások követték egymást. Az INFOWARE egy 11 m2-es, a pályázat keretében vásárolt standdal vett részt a kiállításon, és összesen több, mint 50 szakmai találkozót, megbeszélést folytatott, valamint termék- és szolgáltatásbemutatót tartott az érdeklődők számára, mind az INFOWARE standot látogatóknak, mind a kiállításon INFOWARE által célirányosan megkeresett más piaci szereplők képviselőinek.
INFOWARE által a kiállításon a bemutatott termékek, megoldások, szolgáltatások:
- DEMO-szekrény
- MAB3 + SCADA rendszer
- EFL (demo-szekrénybe építve)
- ERL (1 db a DEMO-szekrénybe építve + 2 db külön pulton)
- Belden-Hirschmann switch (2 db a DEMO-szekrénybe építve)
- EMS rendszer, felügyeleti állomás
Ezeken kívül a pályázat keretében beszerzésre került prospektusok lettek kiosztva látogatóknak és más cégek képviselőinek, valamint a szintén a pályázat keretében elkészített INFOWARE-es bemutatkozóvideó és slide-os bemutatóanyag folyamatosan vetítésre került a kiállítás ideje alatt.
Összességében kijelenthető, hogy a CIGRE 2018 kiállításra való felkészülés sikeres, a kiállításon való megjelenés eredményes volt üzleti szempontból. A rengeteg új partnerkapcsolat és üzleti lehetőség birtokában az INFOWARE a jövőben magabiztosabban és széleskörű ismeretség közepette tud megjelenni, fellépni a piacon.